rssfacebook

 

 



3D /  AP 3D gyakorlatok és contest-ek / Contest 02 - Zsűrizés


Contest 02 - Zsűrizés
  lezárt téma

 Időrendbe: csökkenő
Oldalak: 1/1
db/oldal:
Létrehozó:  APTeam  2006.12.09. 23:41 
SzerzőHozzászólás
APTeam
 2006.12.09. 23:41   1. hozzászólás 
ProfilWeb
 
Sziasztok,

nemsokára ide kerülnek majd a helyezések, a pontozás és a zsűritagok véleményei!

APTeam
 2006.12.10. 20:27   3. hozzászólás 
ProfilWeb
 
Sziasztok,

íme akkor a pontozás, és annak menete.
A pontozás a következőképp zajlott: az egyes zsűritagok által elsőnek ítélt pályamű 5 pontot kapott, a második négyet, a harmadik hármat, a negyedik kettőt, az ötödik helyezet pedig egy pontot.

Első körben az ArtistPub csapatának szavazatait összesítettük... Azért az összesítés, mivel a végső zsűrizésben az APTeam is egynek, azaz egy zsűritagnak ill. szavazatnak számított. Mint látható, csapatunk szavazatai ismét szoros eredményt adtak, az 5-ödik helyre holtverseny született, így ennek megfelelően az APTeam a teljes zsűri szavazatban kétszer adott 1-1 pontot (lásd később):
Ap Team pontozás

APTeam
 2006.12.10. 20:36   4. hozzászólás 
ProfilWeb
 
AZ ApTeam szavazatának összesítése után itt a végső eredmény, a teljes zsűri szavazata.
Sajnos Dave Wilson szoros határidős munkája és kommunikációs hibák (nem kapott meg egyes e-maileket Tőlünk valami miatt) miatt most nem tudott időt szakítani, így ő végül nem szavazott.
Az első 5 (díjazott) helyezetett színekkel emeltük ki itt is.

Ahogy látható a 4. és az 5. helyezett ugyanazon pontszámot kapott. Mivel számottevő értékbeli különbség nem volt a számukra felajánlott díjak között, így kis belső megbeszélésünk után Dy-t (Vastag Istvánt) választottuk a negyedik helyezetnek, mivel az ő képére eggyel több zsűritag szavazott (8 szavazatot kapott, Gyarmati Dezső 7-et).
AP zsűri pontozás

APTeam
 2006.12.10. 21:17   6. hozzászólás 
ProfilWeb
 
Tehát a helyezések:

Első helyezett: László Márk - blakshep (49 pont)
Második helyezett: Erdőkövy Zoltán - Hyena (40 pont)
Harmadk helyezett: Gáll Attila - AFROB (25 pont)
Negyedik helyezett: Vastag István - Dy (20 pont - 8 szavazat)
Ötödik helyezett: Gyarmati Dezső - dezsi (20 pont - 7 szavazat)

Mégegyszer nagyon köszönjük támogatóinknak, hogy felajánlásaikkal lehetővé tudták tenni ezt a grafikai megmérettetést! Reméljük hogy mindenki, aki részt vett a pályázaton - még ha épp nem is nyert most - sokat profitált gyakorlás, tudás bővítés szintjén!
A nyerteseknek gratulálunk, mindenkinek köszönjük a részvételt, további kreatív alkotást kívánunk nektek!
Első helyezett
Második helyezett
Harmadik helyezett
Negyedik helyezett
Ötödik helyezett

APTeam
 2006.12.10. 21:45   8. hozzászólás 
ProfilWeb
 
Zsűritag: Zsuffa István (Black Hole Entertainment)

Általános vélemény:
Tobb jol sikerult kep is volt, nehez volt otot kivalasztani. Amit altalanos pozitivumkent tudnek mondani, az a sok jo otlet. Erdekes, mennyi embernek jar hasonloan az agya :) Amit viszont altalanos kritikakent elmondhatok, az az, hogy a legtobben tul sokat akartak, es vegul elvesztek a - felkesz - reszletekben. Pont ezert az egyik kedvencem Gyorfi Andras kepe, ami latvanyilag pont annyibol all, amennyi a sztori elmondasahoz kell, es az a "pont annyi" jol van megcsinalva. Semmi sallang, csak a lenyeg. Egyebkent gratulalok minden resztvevonek, a kepek legtobbjevel biztosan sok kemeny orat eltoltottetek.


Dy: A lenyeges reszek kicsit elvesznek a sotetben, de osszesegeben nagyon jol sikerult es hangulatos kep. Technikailag pedig az egyik legjobb a mezonyben.

Gyorfi Andras- ddBiker : A tema otletes, es az alkoto technikailag sem akart tobbet csinalni, mint amire szukseg van. Egyszeru es nagyszeru :)

Juhasz Krisztian - cybm: A kep kicsit kaotikus (ez foleg a hianyos fenyeles es a kicsit "osszedobalt" objektumok miatt van), de osszesegeben jol megcsinalt kep, sok munka lehetett vele... es az otlet is tetszik.

Laszlo Mark - blakshep: Az otlet (ha nem tevedek, Michelangelo Adam Teremtese cimu kepe volt az otletado) es a kivitelezes is igen jol sikerult. A ketto egyutt szamomra a legjobb keppe teszi a mezonyben.

Pulai Gabor - gee: Ugyes kep... viszonylag kis munkaval szinte fotoszeru lett a vegeredmeny. A mezony legeletszerubb kepe.

APTeam
 2006.12.10. 21:50   10. hozzászólás 
ProfilWeb
 
Zsűritag: Endi

Álatlános vélemény :
Tényleg sok ötletes képet láthatunk, bár többen elég szabadon értelmezték a témát... de ez nem is baj. Szerintem a képek 1/3-a mindenképpen jó és szép kivitelezésű lett, és a többi között is vannak ígéretesek.

Nálam a teljes sorrent így néz ki:
01_MarZsolt
02_GallAttila
03_ErdokovyZoltan
04_LaszloMark
05_BudaiImreRichard
06_BodnarPeter
07_dy
08_PulaiGabor
09_GyarmatiDezso
10_KenedliIstvan
11_NagymarosiAdam
12_JuhaszKrisztian
13_TothIstvan
14_CziganyLaszlo
15_OtvosViktor
16_BaloghPeter
17_OsbathNorbert
18_HuberGergo
19_SmaraglayZombor
20_SzeleczkiBalazs
21_GyorfiAndras
22_BaloghAttila
23_DeliRobert
24_TuriAkos
25_SzikszaiTamas
26_KissCsaba
27_OlahPal
28_HerbalyJanos
29_KorcsmarPeter
30_PirossSandor

Bizonyára többen megkérdezik, hogy miért támogattam a pályázatot. Ennek egyszerű oka van: szerettem volna, ha elgondolkodnak az emberek ezen a témán. Robotot pedig könnyebb modellezni, mint organikus formákat.


Balogh Attila - ZoneE: Egyszerű kép, de hangulatos.

Balogh Peter - Garou: Ezt a képet sajnos nem értem. De a fogaskerék, mint robotvallási szimbólum, jó ötlet. :) A kompozíció se rossz...

Bodnar Peter Zsolt - isl: Ez egy nagyon jó kép! Valamiféle keresztes robot lovag, aki hideg robotszívét ajánlja Istennek utolsó mozdulatával? A kifolyt kék "vér" is ötletes.

Budai Imre Richard - rWolf: Két ember alakú robot modellezésével az alkotó kikerülte a pályázat könnyítését, hiszen gépiesebb robotot egyszerűbb modellezni. :) De nem baj, mert a kép kifejező lett, és pont az emberszerűség adja meg az érzelmi odalát. Azt hiszem a "férfi robot" arckifejezése jól mutatja, hogy nem az anyaűrhajóhoz "imádkozik" segítségért. :-)
A háttér kicsit steril, kivéve az űrhajós része. A megvilágítással könnyen lehetett volna ezen segíteni, amely szintén kicsit túl egyszerű. A lensflare nagyon nem kell ide...

Czigany Laszlo - majorBlink: Érdekes kép, aranyos, kicsit abszurd.

Dy: Szép render, sajnos a képet nem értem, jó lenne, ha az alkotó megmagyarázná. A kompozíció, a fények, anyagok tökéletesek. Hangulat ezerrel... de sajna így se értem. :-)

Erdokovy Zoltan - Hyena: Érdekes kép, és technikailag is nagyon jó. A robot nagyon jól sikerült, és a kompozíció is szép. A robot, aki kutatja a gyökereit, az élet értelmét... mintha csak súlyos láncokat talált volna... Elgondolkodtató...

Gall Attila - AFROB: Ez egy nagyon hatásos kép, benne van minden, ami egy szörnyű gép lehet... monumentális, szívtelen, embertelen, alaktalan, rideg... Elgondolkodtató kép.

Gyorfi Andras- ddBiker: Aranyos ötlet, de nem igazán illik a pályázat témájába.

Herbaly Janos - schorby: Az ötlet nem rossz. A harang anyagát kevés munkával sokkal jobbra meg lehetett volna csinálni, hiszen ez a kép fő motívuma.
A keret, amelyben van a harag és a robotok, távolabbi kameranézet igényelne. Pedig itt is látszik a jó ötlet, hogy ez egy modern robot templom harangtornya. A háttér felhőket is érdemes lett volna egy fotóra lecserélni.
Tehát szerintem sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből a képből.

Huber Gergo - Lensherr: Jó az ötlet, sajnos pont a robot feje a legkevésbé kidolgozott... bizonyára időhiány volt az oka...

Juhasz Krisztian - cybm: A "klasszikus" ötlet jó megvalósítása. Talán az anyagokon, fényeken még dolgozni kellett volna, de látszik hogy modellezésben sok munka van.

Kenedli Istvan - Sityu: Ezt a képet nem értem. Vizuálisan lendületes, szépek a formák.

Kiss Csaba - Csicso: A város közepe és jobb oldala nagyon jól sikerült, szép a világítása is. A robotokból is sokkal többet ki lehetett volna hozni jobb világítással. A kép többi része meglehetősen kidolgozatlan.

Korcsmar Peter - korcsmarp: A kivitelezés nagyon amatőr, de valamiféle ötlet azért van a képben... :-)

Laszlo Mark - blakshep: Szép kompozíció, szép modellek, fények. Nagyon jó kép. Egy robot élet és halál között?

Mar Zsolt - novy: Az ötlet kiváló, és a megvalósítás is. A logika alapeleme, mint szimbólum, egyszerűen zseniális!

Nagymarosy Adam - Ademon: Szép kép, jók a modellek.

Olah Pal - Mayhammer: Érdekes robot, jobban ki kellett volna dolgozni. A hátteret szintén.

Osbath Norbert- Osbi: Morbid, de jó! A kompozíció szép.

Otvos Viktor - viki8608: Ebben a képben sokkal több van. Talán itt is időhiány okozta, hogy kicsit befejezetlenek a modellek, anyagok, fénybeállítások...

Piross Sandor - wasstula: Ezt a képet egyáltalán nem értem. :)

Pulai Gabor - gee: Hangulatos kép, klasszikus téma...

Szikszai Tamas - __Sziki__: Ez egy jó ötlet, és nem lett volna nehéz jobban kivitelezni... kár érte.

APTeam
 2006.12.10. 21:53   12. hozzászólás 
ProfilWeb
 
Zsűritag: Kiss Balázs (Ward)

1, nagyon sok szep munka szuletett, sokkal jobbak mint az elozo verseny soran. Nagyreszuk huen adta vissza a verseny temajat is. Sajnalom, hogy ido hianyaban nem tudtam egyaltalan, ill. reszletesebb velemnyt hozzafuzni az alkotasokhoz. Mindenkinek gratulalnek aki indult, es elore is a nyerteseknek.

2, Alltalanos problemanak latom (es itt most szakbarbarkodom) hogy a fenyeket mintegy tljesen veletlen szeruen rakjak az meberek a jelenetekbe. Sokszor semmi osszefugges a hatter megvilagitasa es az eloter kozott, a napszak es a megvilagitas kozott, arrol mar nem is beszelve, hogy emiatt a rengeteg beleolt modellezesi es texturazasi munka is ertelmet veszti. (azzal, hogy wireframe kepeket is kellett kozolni, szinte egyetlemuen kitunik, hogy a kepek 80%anak ez a fo problemaja.)


Budai Imre Richard - rWolf: Talan tul sok mindent probaltal megvalositani egyszerre, es igy nagyon sok hianyossag van a kepen, mindamellett persze lattszik a bele olt rengeteg munka is. csak par hianyossagot emlitve: - robotok anatomiaja, taxtura problemak a hatterben. megvilagitas nincs jol eltalava (eros feny jon felulrol, a figurak megsem vetnek eros arnyekot a foldre/egymasra) az urhajo a hatterben jol sikerult, kar hogy nincs a frame-ben teljesen.
osszessegeben viszont szep munka, gratula.

Dy: hangulatos kep, a kanape viszont kicsit elut a kozrnyezettol. Rafert volna tovabbi "oregites". A fuggony vethetne gyengebb arnyekot mint a falak (ha mar valamilyen szinten transzparens). Szepek az anyagok es a bevilagitas, gratula.

Erdokovy Zoltan - Hyena: Ez egy nagyon jo temaju kep, sajnos a kivitelezes lehetne egy arnyalatnyival jobb (Valahogy ugy ertlemeztem, hogy noha az emberiseg sikeresen kiirtotta magat, a vallasi jelkepek meg mindig megmaradtak tehernek a robotok nyakan)
A robot lehetne meg inkabb gornyedtebb pozban, leszeghetne a fejet, pl,
a vilagitast is dramatikusabbra vennem, a hatter nem elege plasztikus, nehez megmondani honnan is jon a feny es miert van voros arnyalata, ha mar ejszaka van.

Gall Attila - AFROB: Gyanitom, hogy e kep vitakat fog kivaltani a teren, hogy vajon huen adja e vissza a verseny temajat. (ugy ertelmeztem, hogy a nagy epulet a robot es annak istene a penz es igy megallja a helyet)
Kompozicio majdnem jo, a bal oldali epulet meg beleferhetett volna akepbe teljesen (esetleg eltolva a keparanyokat)

Gyarmati Dezso: ha lehetett volna, akkor ezt a kepet tettem volna a 6. helyre. Kar erte, hogy homalyos, ill hogy beegett.

Gyorfi Andras- ddBiker: egyszeru, de jo otlet, szep kivitelezes.

Huber Gergo - Lensherr: tettszik az otlet, csak kar, hogy a kivitelez nem sikerult olyan jora. (a 3ds kep nelkul nehez rajonni, hogy a robot nem egy kep a falon, es hogy a tortenet egy gyontatoszekben jattszodik.) talan nem ennyire drasztikus megvilagitas segitett volna.

Laszlo Mark - blakshep: Szep kompozicio, es osszhatas. A vilagitas es az anyagok is nagyon szepre sikerultek. Talan a karakter kezet kozelebb vittem volna azokhoz a kek gombokhoz a nagy robot testen, valamint a hatteret vettem volna kevesbe zsufoltra, de ezt leszamitva nagyon szep munka, gratula.

Nagymarosy Adam - Ademon: kar, hogy tul van vilagitva, lattszik, hogy sok munka volt vele, foleg modellezes teren.

Pulai Gabor - gee: harmonikus kep, szorosan a dobogosok nyomaban.

Smaraglay Zombor - zombor: tettszik az otlet, hogy a robotok nem mint emberformajuak jelennek meg.

APTeam
 2006.12.10. 21:55   13. hozzászólás 
ProfilWeb
 
Zsűritag: Fendrik Peter (pupi)

Erdokovy Zoltan - Hyena: minden részletében egységesen kidolgozott kép, talán az égbolt lehetett volna egy kicsit drámaibb. tetszik a robot félôrült arckifejezése.

Gall Attila - AFROB: azzal hogy nem humanoid robotot és nem "valódi" vallást választottál egyben a nehezebb utat is választottad. a kép atmoszféráján lehetne még dolgozni hogy jobban érezzük az elemek méretét, most egy kissé terepasztal érzete van.

Gyarmati Dezso: tetszik a robot testtartása, a világítás jellege tetszik de még az ilyen magától érthetôdô fényviszonyokat is sokkal jobban ki kellett volna dolgozni.

Laszlo Mark - blakshep: egységes szép modellek, talán egy kissé túl színes világítás. amit nem tudom hogy csak én látok bele és nem tetszik az a robot arcán lévô infantilis mosoly.

Pulai Gabor - gee: nagyon kellemes lírai kép. ha egy sokkal jobban kidolgozott robotot látnék biztos elôbbre soroltam volna a képet. szeretem az egyszer? dolgokat, de egy pályázatot nem lehet "ennyivel" megúszni:)

APTeam
 2006.12.10. 21:56   14. hozzászólás 
ProfilWeb
 
Zsűritag: Stormregion

Gyorfi Andras- ddBiker: Kedves megvalósítás, egyszerü de mégis kifejező karakterek. Talán a szöveg már kicsit sok mert a kép anélkül is érthető.

APTeam
 2006.12.10. 21:59   15. hozzászólás 
ProfilWeb
 
Zsűritag: Krajcsik Zsolt

Általános vélemény
Latom, hogy sok erdeklodo van, de sajnos nagyon sok az egyszeru megoldas. Sehol sem latok semmi dinamikat a kepen, pedig a motionblur csodakat tud csinalni meg egy allokepen is. A tema, nem egyszeru, hirtelen en nem is tudnek mit csinalni ra, hogy csak gratulalni tudok mindazoknak akik jelentkeztek a versenyre! Sok jo kezdet van, de valalhol a munka megakadt, es a vegso render kicsitr elhamarkodott. Erdemes sok idot tolteni a vilagitassal, mert ez az egyik legfontosabb resze a CG munkaknak.


Balogh Attila - ZoneE: erdekes otlet, kar, hogy nem lett tovabb kidolgozva. Igy eleg ures a kep.

Balogh Peter - Garou: a hatter fraktal szine eleg egyszeru, a jelenetet tovabb lehetett volna vinni egy jobb vilagitassal

Bodnar Peter Zsolt - isl: kicsit tul sok a kulonbozo filter a kepen.

Czigany Laszlo - majorBlink: nem igazan derul ki a kepbol a lenyeg.

Deli Robert - ibor90: jo, hogy sokminden van a kepen, a kamera beallitassal erdemes lenne kicsit kiserletezni. A vilagitas es a shading is lehetne meg osszetettebb.

Dy: jo lenne a vilagitas hangulata, kicsit zavaro, hogy az ablakon a fuggony (rongy) hogyan vet arnyekot.

Erdokovy Zoltan - Hyena: tetszik a vilagitas, kicsit lehetne meg kontrasztosabb az eloter es sotetebb a hatter.

Gall Attila - AFROB: olyan mint egy miniatur diszlet. Ha van egy eros fenyforras, akkor erdekes nagyobb feny arnyek hatast csinalni a kepen.

Gyarmati Dezso: itt is mint mas kepeknel, erdekes az egyiranyu fenyforras hatasa, de jobb lenne ha a kornyezet az sotetebb lenne. (lehet, hogy csak a monitorom gammajat kellene lejjebb vinni?)

Gyorfi Andras- ddBiker: kar, hogy nem lett tovabb folytatva, mert igy nem sok derul ke a kepbol.

Herbaly Janos - schorby: ovatosan, ezekkel a fraktal texturakkal.

Huber Gergo - Lensherr: erdekes otlet, a vilagitas is jol alakul, erdemes lett volna kicsit tovabb dolgozni a kepen.

Juhasz Krisztian - cybm: latszik a munka a kepen, a shadereket tovabb lehetne finomitani.

Kenedli Istvan - Sityu: kicsit sok a filterhatas a kepen

Kiss Csaba - Csicso: az eloter nem kulonul el a hattertol.

Laszlo Mark - blakshep: itt is latszik a munka, a vilagitassal tobbet lehetne kihozni a kepbol. Ovatosan a fraktalokkal.

Nagymarosy Adam - Ademon: jo az otlet, tul sok a feny, erdemes lenne kicsit kontrasztosabra megcsinalni a kepet, igy a hatter jobban elkulonulne.

Piross Sandor - wasstula: jopofa otlet, kar, hogy nem eleg vilagos, a tortenet a kepen. Ha jol latom akkor az egyik robot eppen festeket fuj a falra, erdemes lett volna ha a motionblure ott lenne a kepen, igy dinamikusabb lenne a jelenet.

APTeam
 2006.12.10. 22:02   16. hozzászólás 
ProfilWeb
 
Zsűritag: Marinov Gábor

Általános vélemény:
Először is gratulálok a pályázatra beérkezett képek készítőinek és a szervezőknek is, igen szép számban gyűltek össze pályaművek! Örömmel láttam, hogy az előző pályázathoz képest határozottan több a gyakorlottabb kézre és szemre utaló kép.

A téma érdekes de ugyanakkor szerintem valódi kihívást jelent mivel az igazán jó képek készítése - főként a kiírás által megadott témában - komolyabb gondolatokat kíván az alkotóktól. Ezért egy kicsit bajban voltam a képek értékelésénél, mert az érdekes ötletek nem mindig párosultak profi kivitelezéssel. Nehéz volt eldönteni, hogy a kivitelezést vagy a gondoltatot díjazzam inkább. Végül is nem állítottam fel ilyen rendszert, hanem a képek rám tett benyomása alapján döntöttem el a sorrendet.


Dy: Nagyon tetszik a kép hangulata, kompozíciója, nagyon hatásos a világítás, jók a textúrák. A kivitelezés kiemelkedő és a témaválaszás - legalábbis engem - megfogott azzal, hogy bőven hagy gondolkodni valót a szemlélődés közben.
Nem utolsó sorban díjazom a képből áradó humort is, többek között kis barátunk tekintete mindig mosolygásra késztet akárhányszor rápillantok.
Talán egy kicsit több energiát lehetett volna szánni a falon lévő felirat elkészítésére, de ez már inkább csak szőrszálhasogatás.

Gyorfi Andras- ddBiker: Szerintem egy képnél nem feltétlenül az elkészítésébe ölt munkaórák száma ami meghatározza az értékét - és ez a kép jó példa erre. Az egyszerű de jópofa, összefogott látványvilágú kivitelezés jól illik a nem túl bonyolult, első pillantásra felfogható mondanivalóhoz. Talán még kicsit giccsesnek is mondanám a képet, de ez jól áll neki és ez fontos.

Juhasz Krisztian - cybm: Érdekes kép, látszik a komoly munka ami az elkészítésében van. Nagyon tetszik a gondoltat, amit a kép sugall: a robot alkotója, az ember az ő istene, bár nélküle, a gép nélkül már nem képes életben maradni. Ez érdekes analógiája az ember hite által élteben tartott istennek.
A kivitelezésben a jó elemek mellett - mint a kifejező arc modellek, részletes modell kidolgozás - talán egy kicsit több időt lehetett volna szánni a felületekre (sharerek, textúrák) és a világításra, ezzel lehetett volna még fokozni a hatást. Mindezek mellett szerintem a képnek kifejezetten van hangulata, érzéseket kelt a nézőben, s ez a legfontosabb.

Pulai Gabor - gee: A kép borongós, komor hangulata egyből megfogott. Tetszik a duoton (kékesszürke - zöld) színvilág, a fű kuszasága és a robot egyszerű formája. Talán a sírkő felirata elhagyható lett volna így a mondanivaló kevésbé lenne direkt.
Igazából sem a kivitelezés sem az ötlet nem mondható kiemelkedőnek, de mégis összeáll az egész és árasztja magából a szomorúságot és így mindenképpen a legjobbak között van a helye.

Toth Istvan - True: Szépen kivitelezett, jó hangulatú kép. Tetszik a robotok formai egyszerűsége és a kereszt alakú festés elhelyezése a testen. Jó a kompozíció és a fények jól összehozzák a hátteret az előtérrel.
Talán lehetett volna még színesíteni a képet néhány egyéb elemmel, s így még többet adhatott volna egy egyszerű ötlet jóérzékű kivitelezésénél.

APTeam
 2006.12.10. 22:05   17. hozzászólás 
ProfilWeb
 
Zsűritag: Boca és DIB

Általános vélemény:
Az általunk megjelőlt képek közül az első négy emelkedik ki a mezőnyből, aztán egy szakadék tátong és csak ezután következnek a többiek.


Dy: Összeségében realisztikus, a modellek kidolgozása viszont nem megfelelő. Túl nagyok a bumpok, szinte mindehol (szék, fal). Jó a GI, a fények és az anyagok. A mondanivaló nem világos.


rdokovy Zoltan - Hyena: Jó a robot anyaga és ötlete is (egyedi). A háttér textúrája túl fraktálos és a világításával is gondok vannak.


Gall Attila - AFROB: Jók a fények, a színek, a kompozíció, részletes a kidolgozás. Kicsit nehezen értelmezhető a kép, de összességében profinak tűnik.


Gyarmati Dezso: Tetszik a robot formája, kidolgozása, textúrája.A világítás viszont egy kicsit elnagyolt, emiatt a fény-árnyék hatás nem erősíti a kompozíciót.


Laszlo Mark - blakshep: Jó a textúrák és a modell kidolgozottsága. A robot formavilága is tetszik, szép a világítás. Sajnos a háttér túlzottan részletgazdag (túl fraktálos), nincs összhangban az előtérrel. Emiatt úgy tűnik, mint ha öt kilométer magasan lebegne a robot, így viszont a világítás bukik le.

APTeam
 2006.12.10. 22:06   18. hozzászólás 
ProfilWeb
 
Zsűritag: Tomcat

Általános vélemény:
Na, szóval akkor elmondom még egyszer, bár a demoscene lenne ennyire aktív. Örülök, hogy 2006-ban is van még CG scene!

APTeam
 2006.12.10. 22:41   19. hozzászólás 
ProfilWeb
 
Zsűritag: Marco Spitoni

Általános vélemény
It was hard for some of these five works I've voted, to decide the right winning order. I had no doubt for the first place, but I must say you've done a very good job. Congratulations to all of you.

- Nehéz volt abból az ötből amire szavaztam kiválasztani jól a nyertes sorrendet. Az első helyezet felől nem volt kétségem, de azt kell hogy mondjam, nagyon jó munkát végeztetek. Gratulálok mindannyiotoknak.

Bodnar Peter Zsolt - isl: This one is evocative and nicely rendered. Robot design is quite original. Sparkles looks a bit "cheap", maybe some more post production could have be of some help in enhancing overall quality of the render. Nice work.

- Felidéző és szépen renderelt darab. Meglehetősen egyedi robot design. A ragyogás kissé "olcsónak" tűnik, talán némi utómunka segíthetett volna a render minőségét tovább fejleszteni. Szép munka.

Erdokovy Zoltan - Hyena: This one makes me anxious! Looks like this machine is paying for his sins, but at the same time is not clear where those human bones are coming from.
By the way, I do like this render, I do like the robot and his "movement" and the weight he's suffering from all those symbols. Lighting is interesting and works very well for this render. Maybe more balance to the picture, using a different camera angle, would add even more quality to the final result. Keep up the good work!

- Ez a kép nyugtalanít. Úgy tűnik a gép megfizeti a bűneit, de ugyanakkor nem egyértelmű, honnan jönnek ezek az emberi csontok. Egyébként szeretem ezt a rendert, tetszik a robot és a "mozgása" és a szimbólumok súlya ami alatt szenved. A megvilágítás érdekes, és nagyon jól működik ennél a képnél. Talán több egyensúlyt adna a képnek egy másik kamera szög használata, még jobb minőséget adhatna ez végeredményként. Csak így tovább!

Gyarmati Dezso: Altough quite simple about general setting and character desing, I think that this picture works very well in terms of atmosphere, balance and feeling.
The robot is genuinely astonished while looking at that glowing thing and all those small fellows, seems to partecipates to his awe. Beside, some more detailing and attention to shadows could have improved the overall quality of the picture. Nice work anyway.

- Annak ellenére hogy meglehetősen alap beállítás és karakter design jellemzi ezt a képet, úgy gondolom atmoszféra, egyensúly és érzés szinten nagyon jól működik.
A robot hitelesen döbbent, ahogy belenéz abba a sugárzó dologba, és úgy tűnik hogy azok a kis srácok is részt vesznek a félelmében. Emellet némileg több részletezés és árnyékokra való figyelés javította volna a kép általános minőségét. Akárhogy is, szép kép.

Laszlo Mark - blakshep: I like the style of this picture, it's something like an old fashion painting used for some Sci-Fi book cover from the 60' or 70'. It's evocative and I do like colors and lighting. This is defintely the most impressive work I've seen in this contest. Congratulation.

- Szeretem ennek a képnek a stílusát, olyan mintha a 60'-as, 70'-es évek sci-fi könyvborítóihoz használt régimódi festmény lenne. Egyértelműen a leghatásosabb kép amit ezen a versenyen láttam. Gratulálok.

Toth Istvan - True: I do like the original idea behind this and I like lighting and overall atmosphere. I think that adding more details to both robots and environment would enhance the quality of this render. Too bad, because this one could have been placed first!

- Szeretem az eredeti ötletet e mögött és szeretem a bevilágítását és az egész atmoszféráját. Azt hiszem mind a robotokhoz, mind a környezethez több részlet adása tovább emelné a kép minőségét. Kár érte, mert első helyezett is lehetett volna!

APTeam
 2006.12.10. 23:19   21. hozzászólás 
ProfilWeb
 
Zsűritag: Steven Stahlberg


Általános vélemény:
Many of the artists need to work more on modeling, texturing and lighting, some also need to think through their ideas and how to communicate them better. But there were many very good entries too, difficult to choose the number one and two and three.

- Az alkotók közül sokaknak dolgozniuk kell még a modellezésen, textúrázáson és bevilágításon, néhányuknak át kell gondolniuk az ötleteiket, és hogy hogyan tudják őket jobban kommunikálni. De sok, nagyon jó munka is érkezett, nehéz kiválasztani az első, második és harmadik helyezettet.


Bodnar Peter Zsolt - isl: Nice robot design and atmosphere - Szép robot design és atmoszféra (hangulat)

Budai Imre Richard - rWolf: well modeled humanoid characters, but the idea is unclear and the terrain needs some more work - jól modellezett humanoid karakterek, de az ötlet homályos és a terepre is ráférne még némi munka

Czigany Laszlo - majorBlink: Cool unique style - Klasz egyedi stílus

Deli Robert - ibor90: Wooden texture on tabletop needs more work - Az asztallap fa textúráján még dolgozni kell

Dy: Excellent lighting - Kitünő megvilágítás

Erdokovy Zoltan - Hyena: Unique robot design,good lighting. Use of all major religious symbols, good. - Egyedei robot design, jó megvilágítás. Jó az összes főbb vallási szimbólum használata.

Gall Attila - AFROB: Not really understanding this one, but lighting is very nice - Nem igazán értem ezt, de a bevilágítás nagyon szép.

Gyarmati Dezso: Lighting and texture is pretty good - A bevilágítás és a textúra is igen jó

Huber Gergo - Lensherr: Lighting on the priest is good but the robot seems cut and pasted into the picture (because the lighting seems wrong somehow) - Jó a megvilágítás a papon, de a robot úgy tűnik mintha ki lett volna vágva és be lett volna csak illesztve a jelentbe (valahogy a megvilágítás rossz)

Juhasz Krisztian - cybm: Good idea, nice lighting, some materials (like leather) needs work - Jó ötlet, szép bevilágítás, néhány anyag (mint a bőr) még munkára szorul

Kenedli Istvan - Sityu: Unclear idea - Homályos ötlet

Kiss Csaba - Csicso: Unclear idea - Homályos ötlet

Korcsmar Peter - korcsmarp: Environment, modeling, lighting, all needs more work - A környezet, modellezés, megvilágítás, mind további munkára szorul

Laszlo Mark - blakshep: Excellent! - Kitűnő!

Mar Zsolt - novy: Vray is a great renderer. Not really understanding the message though
- A Vray egy jó renderelő. Nem igazán értem ugyan a kép üzenetét.

Nagymarosy Adam - Ademon: Nice colors and atmosphere, probably better to place the main light over at the shining character... now, there's an annoying shadow on the ice which seems to go in the wrong direction. - Szép színek és atmoszféra, talán jobb lenne a fő fényforrást a sugárzó karakter főlé rakni... most ott van egy idegesítő árnyék a jégen, ami úgy tűnik mintha rossz irányba állna.

Olah Pal - Mayhammer: Nice robot design - Szép robot design

Osbath Norbert- Osbi: Good idea, well modeled hands. Lighting perhaps a bit boring. - Jó ötlet, jól modellezett kezek. A megvilágítást talán unalmas egy kicsit.

Otvos Viktor - viki8608: Nice spiderwebs! - Szép pókhálók!

Pulai Gabor - gee: Very nice idea. Speaks to my heart - Nagyon jó ötlet. A szívemhez beszél.

Smaraglay Zombor - zombor: What are those green chains, and why are some motion blurred? - Mik azok a zöld láncok és miért van rajtuk motion blur?

Szelczki Balazs - Szelo: It's unclear to me what's going on here. - Nem értem mi folyik itt

Szikszai Tamas - __Sziki__: Unclear what's happening. Are there rays of god-light coming down from above? They need to be more like light, less gray. - Homályos ami történik. Isteni fénysugarak jönnek fenntről lefele? Sokkal fényszerűbbnek kellene lenniük, kevésbé szürkének.

Toth Istvan - True: Good clear idea, well communicated. Good lighting - Jól kommunikált, szép tiszta ötlet. Jó megvilágítás.

uri Akos - Udmurt: Crucified robots just don't seem as pathetic as crucified humans, maybe because it just doesn't seem life-threatening enough? A robot could conceivably survive indefinitely on a cross.
- Keresztre feszített robotok nem néznek ki úgy, mint a keresztre feszített emberek, talán mert ez nem tűnik elég életveszélyesnek? Egy robot elképzelhetően végtelen hosszan el tudna élni egy kereszten.

APTeam
 2006.12.10. 23:36   22. hozzászólás 
ProfilWeb
 
Zsűritag: Taron

Általános vélemény:
Great stuff, but I'm kind of troubled by the common urge to put a cruzifix into their images to symbolize faith. Sure, it's what most have learned, yet, it tells me that they weren't really putting too much thought into their image. I think the topic is very nice, even if it suggests something geeky, but some carried it to a very good level! Congratulations to everyone, though!

- Jók a képek, de kicsit zavar az a fajta álalános igyekezet, hogy a hitet szimbolizálandóan sokan keresztet raktak a képükbe. Valóban ez amit a legtöbbünk ismer, mégis azt mutatja számomra, hogy ők nem raktak bele elég gondolatot az alkotásukba. Ugy gondolom a téma nagyon jó, még akkor is ha ellenszenvet ébreszthet, de néhányan nagyon jó szintre vitték a dolgot! Gratulálok mindenkinek!


Dy: Just very neat render. Meaning is weak for my taste...rather arbitrary, but it does stand out as an image.
- Nagyon ízléses render. A jelentés gyenge az én izlésemhez képest... eléggé önkényes, de képként kiemelkedő.

Erdokovy Zoltan - Hyena: Very good execution, nice style, not discriminating and nice expression in the robot. His faith appears to be unbiased by religion which is a very perfect pick to me!
- Nagyon jó kivitelezés, jó stílus, nem diszkriminatív és jó a robot kifejezése. A hite úgy tűnik a vallásoktól torzításmentes, ami miatt kitünő választás számomra!

Gall Attila - AFROB: Highly skilled execution, great meaning, great dynamic! I really think it's a worthy winner! Machine doesn't have to mean robot!

Magasan képzett kivitelezés, jó jelentés, jó dinamika! Tényleg úgy hiszem hogy méltó nyertes! A gépnek nem kell robotot jelentenie!

Gyorfi Andras- ddBiker: Brilliance! I thought it's ingenius. I don't care too much about the level of difficulty in this case, but the response is so immediate and I couldn't help but love it!

Brilliáns! Szellemes. Nem érdekel ebben az esetben a nehézség kérdése, de a válasz a képből annyira közvetlen, hogy nem tehetek róla, de szeretem!

Laszlo Mark - blakshep: I really just like the style and think it's executed beautifully! Meaning aims for the abstract faith a machine might have. I really enjoy the absence of common symbols! (unless I was overlooking something?!) Oddly enough, I almost picked this as first.

- Tényleg tetszik a stílusa és úgy gondolom gyönyörűen lett kivitelezve! A jelentése egy gép lehetséges absztrakt hitét célozza. Tetszett az általános szimbólumok hiánya (vagy elnéztem valamit?!). Különös módon majdnem ezt jelöltem elsőnek.

APTeam
 2006.12.10. 23:58   23. hozzászólás 
ProfilWeb
 
Zsűritag: Tomek Baginski

Budai Imre Richard - rWolf: I see that a lot of effort was put into details, and I even thought about giving this picture a better place but the overall style has been lost somethere - it look like a classic Poser art - and I'm not a very big fan of this. The author put a lot of work, but should plan this picture better before the work even started.

- Látom hogy sok erőfeszítést öltél a részletekbe, és még én is úgy gondoltam jobb helyezést adok ennek a képnek de a teljes stílus elveszett valamerre - hasonlít a klasszikus Poser képekhez - és nem igazán vagyok ezek nagy rajongója. A készítő sok munkát rakott bele, de jobban meg kellett volna terveznie ezt a képét mielőtt nekiállt volna.

Erdokovy Zoltan - Hyena: It would be good to make some compositing tweaks here. This picture can be way better just after few color corrections and mattes added. It could even win if the autor would put more effort to details, colors and compositing. Anyway it is OK - I really like the main character - it has a style it has a mood.

- Jó lenne némi kompozítálási trükköt csinálni itt. Ez a kép sokkal jobb lehetne néhány színkorrekció és hozzáadott matte képek után. Nyerhetne is akár ha a szerző több fáradságot öl a részletekbe, színekbe és kompozitálásba. Mindenesetre a kép OK - igazán tetszik a fő karakter - stílusos és van hangulata.

Gyarmati Dezso: I had problem with fifth place. There were some works which were much more complicated, and which had taken a lot more time to complete than this one, but it is simply better. I don't really like idea. I also think that a lot of tweaking can be done here - but it has at least idea for the lighting , and even if this lighting also is not perfect - it is enough to gain the place.

- Gondban voltam az ötödik hellyel. Volt néhány munka, ami sokkal bonyolultabb volt és sokkal több időt vehetett igénybe az elkészítésük ehez képest, de ez egyszerűen jobb. Nem igazán tetszik az ötlet. Azt is gondolom, hogy sokat lehetne még trükközni itt is - de ennek legalább van elképzelése a megvilágításról, még akkor is ha ez a megvilágítás nem tökéletes - elég ahoz hogy helyezést érjen el.

Gyorfi Andras- ddBiker: There is not a lot of humour in that topic, but this one is quite funny. I'm not sure that it was the idea of the author but I see that scene in a very dark comedy. I like this one. Techinicaly it is very simple but technical complexity is not the most important thing in the picture.

- Sok humor nincs ebben a témában, de ez meglehetősen vicces. Nem vagyok benne biztos hogy eza készítő ötlete volt, de megnézném ezt a jelenetet egy igen dark komédiában. Szeretem ezt a képet. Technikailag nagyon egyszerű, de a technikai komplexitás nem a legfontosabb dolog a képen.

Laszlo Mark - blakshep: Technicaly very good work. Especially foreground. Background still need some work - but background is not so important here. I'm not really sure what is really happening on this picture, but the picture itself is is well balanced and look good.

- Technikailag nagyon jó munka. Különösen az előtér. A háttérre még ráférne némi munka - de a háttér nem olyan fontos itt. Nem tudom mi is történik pontosan ezen a képen, de a kép maga jól kiegyensúlyozott és jól néz ki.

Mar Zsolt - novy: It is very simple. Very pure. It's not the most complicated picture here - it is fairly easy to make, but it is also very well done. Good colors, good mood, of course the style is minimalistic, but in the same time it is just very well done.

- Ez nagyon egyszerű. Nagyon tiszta. Nem a legbonyolultabb kép itt - meglehetősen egyszerűen elkészíthető, de ugyancsak nagyon jól kivitelezett. Jó színek, jó hangulat és természetesen a stílus minimalisztikus, de ugyanakkor nagyon jól elkészített.

Toth Istvan - True: It didn't got any place in mine "book" but I found something interesting here. The author really found the good mood for lighting and the heat and light is really visible.

- Nem kapott helyezést a "könyvembe", de találtam valami nagyon érdekeset itt. A készítő tényleg megtalálta a jó bevilágítási hangulatot , és a forróság és fény valóban látható.

RRomeo
 2006.12.11. 10:00   24. hozzászólás 
ProfilE-mailWeb
 
Sziasztok,

+ egy kis segítség: a végeredmények e topic elején, a zsűri vélemények előtt találhatóak, tehát ennek megtekintéséhez vagy lapozzatok a topic végére, vagy állítsátok át az időrendet csökkenőbe!
 Időrendbe: csökkenő
Oldalak: 1/1
db/oldal:


SegítségKészítőkJogok
Bezár
Olvasd elÍrj
Tovább az oldalra